Poetry from Laszlo Aranyi

 
 

 Art
  
 (Tarot, Major Arcana XIV.)
  
        The declining age first tastes like honey, yet its instant     fermenting sweat, the constant human struggle, 
               the cramped and inflexible exercise of power
        squeezes stinking secretion through
               the pore billions of Earth’s skins.
  
 The degenerate species are dying out. The Savior
        is climbing on the lustfully gaping chimney of the caves 
                          towards our Earth mother’s womb.
        The universe: an umbrella.
 Successive events: sewing machine.
        The creative intention: dissection table.
 What it’ll find is Cybele’s frog-headed, rotten fetuses,
 their tales are arrowhead claws
 (We lifted the processes 
 of the dead world to the vegetative level,
 and indeed, fat homunculus       
        jumped out of the alchemist's cauldron,
               but at a lower quality,
  as its creator.)
  
           The offspring are our caricatures!
       The offspring are our caricatures!
  
 The eternal mystery is research, experiment,
        when Aethyr collapses into a magical orgasm,
 and explodes.    
  
 The remains are a cooled off, lifeless cosmic spider web,
                     what for a moment, the charlatan
        enchanted to live.
  
  
 (Translated by Gabor Gyukics)
  
 Laszlo Aranyi (Frater Azmon) 
 A Művészet
 (Tarot, Nagy Arkánum XIV.)
  
  
                                      Hanyatló kor először mézízű, ám azonnal
               erjedő verítéke… Az állandósult emberi erőlködés, 
                          a görcsös és rugalmatlan hatalomgyakorlás 
                          bűzös váladékot présel ki a Föld-bőr
               pórus-milliárdjain. 
  
 Kiveszőfélben a korcs faj. A Megmentő
        barlangok kéjre táguló kürtőjén mászik
                          Földanyánk méhe felé.
 Az univerzum: esernyő. 
 Az események egymásutánja: varrógép.
        A teremtő szándék: boncasztal.
  
               Amit talál: Kübelé békafejű, rothadó magzatai,
                      farkuk nyílhegy-karom. 
        (A holt világ folyamatait emeltük vegetatív síkra, 
 s tényleg, kövér homunculus 
        ugrott ki az alkimista-üstből,
               de alacsonyabb rendű minőség,
  mint teremtője.)
  
 Az utódok: karikatúráink!
 Az utódok: karikatúráink!
  
  
        Csakis a kutatás, a kísérlet az örök misztérium, 
 amikor az Aethyr mágikus orgazmusba ájul, 
 és szétrobban.
  
 A maradvány kihűlt, élet nélküli kozmikus pókháló, 
                     amit a szemfényvesztő 
        egy pillanatra élővé bűvölt.   
                                                                           Aranyi László
  
   
 

 Laszlo Aranyi (Frater Azmon)
  
  
 The One Who Arrives Late Leaves the Earliest
  
 Ghost figure.
               Stretching and dilating erratically.
 It’s a cotton candy textured.
        wobbling flame of a candle.
                             Its puke tasting flesh is sticky.
        Its silvery spark disappears in the depressing whiteness.
  
 “Whaddaya want, dickhead?”
  
 The Philosophers' Stone! 
 The universal knowledge that transcends the worlds!
  
           Gopher chewed, holed, 
               spray-stained hat on the scarecrow…
               Worthless…
                      Our depraved World soon will be nothing else but
                a shrunken head pendant on the keyring
                      of the Guardian of the Keys.
 Why do you always have to stir up the sediment? 
                Miserable, despicable restrictors and restricted ones!
  
 A distrustful, fat cat is sitting on the threshold. 
 (It is a Threshold…)
 The woman is again endlessly screaming 
        without taking a breath. She’s drunk.
 She peed herself so ‘cause she wasn’t able  
        to take her panties off in the toilet…
 She turned out from the forge, 
        eerie amount of waste
                      stir and move insidiously.
 A bunch of passersby are 
 slim sandglasses demanding usurers.
  
  
 (Translated by Gabor Gyukics) 
 
 
 

 A késve érkező korábban távozik
  
  
  
            Szellemalak.
  
                             Szeszélyesen nyúlik-tágul. 
 Imbolygó gyertyaláng.
               Vattacukor állagú. 
                                    Émelyítő ízű húsa ragadós.
        Ezüstös csillogása a elvész a nyomasztó fehérségben.
  
  „Mit akarsz, fatökű?”
  
 A Bölcsek Kövét! Az univezális, világokon átívelő tudást!
  
        „Pocok-rágásoktól lyuggatott, 
                      permetlé-foltos kalap a madárijesztőn… 
        Nem jó az semmire… 
        Az elfajult Föld előbb-utóbb úgyis zsugorított fejű 
               figyegő marad a Kulcsok Őrzőjének kulcstartóján.
 Miért kavarjátok fel mindig az ülepedőt? 
                      Nyomorult, hitvány korlátozók és korlátozottak!”
  
 A küszöbön gyanakvó, kövér macska ül. (Ő a Küszöb…) 
 Az asszony már megint egyfolytában, 
               levegővétel nélkül rikácsol. Részeg. 
 Még a bugyijától sem szabadult meg a WC-n, 
        így összpisálta magát… 
 Héphaisztosz műhelyéből került ki, 
               alattomosan mocorog-mozdul a hátborzongató
        mennyiségű selejt.
 Uzsorást sürgető karcsú homokórák 
 az összeverődött járókelők.
   
                                              Aranyi László  
     
   
Author Lazlo Aranyi

1 thought on “Poetry from Laszlo Aranyi

  1. Laszlo, what is your native language? I don’t recognize it but looking at the structure of the poem untranslated, I find it intriguing. The phrase “shrunken head on the keyring” sums it up nicely. Some days I feel like that. Is there any hope?

    all the best,
    Marjorie

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *